Derengő Berek

egy mesélő hétköznapjai

3. Seholvolt királyság- mese: Az oroszlánkoboldok kiképzése

2021. február 18. 22:32 - AuroraB

Mózi esete a kávébabbal

Vasmarkú Vendel fia, Hektor a Vicsorgó családja sok-sok nemzedék óta Seholvolt királyának a testőrségében szolgált. Nagyapja, annak nagyapja, de még annak is a nagyapja a királyokat védte, ahogyan az ősi oroszlánkobold hagyományok megkövetelték.

Ugyanis az oroszlánkoboldok messze földön híres királyi testőrök voltak, de nem akárkihez szegődtek el! Csak az igaz, népét szerető, jóságos királyok udvarában lehetett megtalálni őket.

Mitől voltak olyan különlegesek? Az oroszlánkoboldok szigorú szabályok szerint éltek. Sosem harcoltak ok nélkül, ha pedig mégis kardot kellett ragadniuk, azt a nagyobb jóért tették. Nem éltek fényűző életet és sohasem hazudtak. Az emberek szerették őket, mert tudták, hogy ahol ők felbukkannak, ott csak a gonoszaknak van félnivalója.

Az oroszlánkoboldok kivételes képessége az volt, hogy fel tudták falni a gonoszságot, így tették ártalmatlanná ellenfeleiket, akik hipp-hopp aranyos és kedves lényekké változtak. Ez azonban korántsem volt egyszerű feladat, hiszen akiben hirtelen ilyen sok gonoszság lesz, az könnyen maga is átváltozhat. Éppen ezért törekedtek mindig a jó úton járni, szerénynek és becsületesnek lenni, így a rossz is kevésbé fogott rajtuk.

Hektor a Vicsorgó évek óta Seholvolt királyának testőrségében szolgált és nem régen nevezték ki kapitányi rangra. A kapitánysággal nem csak a szállása került át máshova, de feladatai is megsokasodtak: az ő megbízása lett az újonc oroszlánkoboldokból igazi királyi testőrök képzése.

- Harcoltam én már mindenféle nem evilági lénnyel, néhány apród csak nem fog ki rajtam - gondolta Hektor. Arra azonban nem számított, hogy egy zsák bolhát egyszerűbb lenne jégtáncolni tanítani, mint Mózit (aki ráadásul Hektor öccse volt) rábírni, hogy ne aludjon el az éjszakai őrségben.

mozi3.pngMózi mindig elszunyókált, a reggeli szemlén, az ebédlőben, tanulás közben, egyszerűen mindenhol. Hektor kapitány tudta, hogy ez nem fog jóra vezetni és szégyenszemre, de el kell küldenie rakoncátlan öccsét a testőrségből, ha nem szedi össze magát hamarosan.

Már mindent kipróbált: megitatta teával, mellé állított egy másik apródot, hogy bökdösse, de semmi sem használt. Végül, más már nem jutott eszébe; így szólt Mózihoz:

- Menj le a konyhára, és szólj Lujza szakácsnénak, ha még ott van, hogy adjon neked két kávébabot. Azt rágcsáld el és nem fogsz elaludni az őrségben. De figyelj oda, nehogy többet egyél, csak két kávébab!

Mózi elindult, keringett a kastély folyosóin, nézegette a képeket, régi királyok és királynők festményeit a falakon, annyira elmerült gondolataiban, hogy eltévesztette a lépcsőházat, ahol le kellett volna mennie a konyha felé. A vendégszárnyban találta magát, de nem esett kétségbe, emlékezett rá, hogy itt is van egy cselédlépcső, amin talán még rövidebb úton is elérhet Lujza szakácsnéhoz.

Ahogyan elhaladt a zárt szobaajtók mellett, a herceg szobájából fojtott beszélgetés hallatszott ki. Egy pillanatig átfutott Mózi fején, hogy meg kéne állnia és megtudni, hogy minden rendben van-e. Éppen csak lassított lépésein, és a következő beszélgetést hallotta:

- Mondtam neked, Trikkin, nem lesz ez így jó.

- Krikkin, ne bosszants, tudod jól, hogy miért vagyunk itt...

Ennyit hallott csak a beszélgetésből, mert ekkor hirtelen meglátott egy oroszlánkobold festményt a falon. El is feledkezett a szobáról és a benne levőkről, egyenesen a képhez ment és kibetűzte: Vasmarkú Vendel, Seholvolt kastélyának várkapitánya. Nagyon megörült a hírnek, majd nem felejti el megmutatni Hektornak, hogy megtalálta a festményt az egyik ősükről, aki szintén a kastélyban szolgált.

Hektor. Hektor. Hektor elküldte őt valamiért. Ó, igen, a konyha, Lujza szakácsné és négy kávébab! Ez volt az, sietősre fogta lépteit. Kettesével szedte a lépcsőfokokat, végig az alsó folyosón, elsuhant a könyvtár mellett, egyenesen be a konyhába.

Azonban ezen a késői órán Lujza szakácsné már aludt, de annyi baj legyen, csak megtalálja egyedül is azokat a kávébabokat! Nézegette a kis üvegcséket, pirosakat, kékeket, zöldeket, betűzte rajtuk a feliratokat: borsó, kömény, kakukkfű... és a kávébab.

- Meg van! - Kiáltott fel örömében. - Akkor ki is veszek hét kávébabot... Meg még párat, hogy később is jó legyen - azzal ki is vette a kávébabokat, szám szerint tizenkettőt. Azt a hetet, amire emlékezett, pedig jóízűen elmajszolta.

Szinte azonnal érezte, hogy tagjai megtelnek erővel és majd kicsattan a tettvágytól. Akár egy hétig is képes lenne őrséget állni. Fél lábon is. Vagy kézen. Vagy fél kézen és fél lábon.

Szinte suhant visszafele az őrségben, miközben még arra is maradt ideje, hogy újabb és újabb pózokat találjon ki magának, amikben az akár egy hetes folyamatos őrséget is kibírná.

Úgy alakult, hogy aznap éjjel legjobb barátjával, Dodóval osztozhattak az Északi falon levő őrálláson. Loholva érkezett, egy kicsit ki is fulladt, de éppen csak egy percre. Hektor jobbnak látta, ha megvárja öccse visszaérkezését, egy nagyon halvány rossz előérzete támadt a kávébabokkal kapcsolatban. Amint meglátta Mózit, elhessegette magától ezeket a gondolatokat. Megoldja, gondolta magában- kicsit szeleburdi, de értelmes kobold. Egy nap majd jó királyi testőr válik még belőle.

Mózi, ahogyan visszaérkezett, máris jelentést tett a kastélyban tapasztaltakról. Részletesen elmesélte a festményt, ami Vasmarkú Vendelt ábrázolta, a kávébabok számára nem emlékezett, ezért azokat szóba sem hozta, és valahogy a beszélgetés Trikkin és Krikkin között sem tűnt említésre méltónak.

Hektor meghagyta a két apródnak, hogy nagyon figyeljenek az őrségben, ez az este a másnapi maszkabál főpróbája. A maszkabálba egész Derengő berekből és még azon is túlról érkeznek az előkelő népek, klánok vezetői, családfők, uralkodók, hogy tiszteletüket tegyék Seholvolt királynál, együtt ünnepeljék Amanda hercegnő lakodalmát.

Hibának helye nincsen. Jelentette ki Hektor olyan dörgő hangon, hogy minden apród és királyi testőr is kissé összébb húzta magát és hirtelen szerettek volna láthatatlanná válni.

 

Mózi komolyan bólintott, aztán sokszor bólintott. Egészen tetszett neki ez a mozgás. Hibának helye nincsen, mormogta magában, sisakját jobban a fejébe húzta, úgy kémlelte a sötét erdőt a várfalról. Dodó is hasonlóan cselekedett.

Majdnem egy fél perc is eltelt, amíg újra meg nem szólalt.

- Lassan telik az idő. Ez rendkívül unalmas, nem, Dodó? Szórakozhatnánk is egy kicsit, nem történik semmi sem. – Dodónak nem tetszett az ötlet, hogy szembeszálljon a várkapitány parancsaival, de mégis a legjobb barátja, Mózi kérlelte.

- De csak egy játék… - kezdte Dodó bizonytalanul- egy játék és utána nézzük tovább a sötét erdőt. Nem akarok ujjat húzni Hektor várkapitánnyal. – Mózi ezen elnevette magát. Mindig is felnézett a bátyjára, de valahogy hahotázásban tört ki, amikor meghallotta, hogy Hektor várkapitánynak szólítja valaki. Ráadásul úgy, hogy nincs is jelen.

A két oroszlánkobold egy bonyolult játékba kezdett a várfal tetején, aminek a leírására nem is tennék kísérletet, elég legyen annyi hozzá, hogy szerepeltek benne kövek, lehet, hogy az éj leple alatt betört egy-két ablaka is a kastélynak. Az viszont egészen biztos, hogy a két apród még hajnal előtt megeszegette az összes maradék kávébabot.

Így nem is igen voltak álmosak, amikor megérkezett a váltás, pedig már ismét a hajnali sugarak csiklandozták az arcukat.

Szólj hozzá!

1 és ½. Seholvolt királyság-mese: A hegyi morcok próbája

2021. február 17. 23:59 - AuroraB

Csaba gondolkodóba esett a vízesésnél, merre is induljon tovább. Megkerülhetné a hegyet, indulhatna keletnek, nyugatnak is. Végül úgy döntött, ahogyan akármelyik hegyi morc tette volna: egyenesen ment előre!

       A vízesés oldalánál talált egy aprócska átjárót, ami egy barlangba vezetett. Ilyen hatalmas és gyönyörű barlangot még sosem látott! A mennyezete magasabb volt, mint akármelyik házé, a fala pedig kristályokból állt, amik olyanok voltak, mint több ezer kisebb-nagyobb tükör.

       Ekkor eszébe jutott, amit a levélben olvasott: „egy hegyi morc sosem a látszatra ad”. Sikerült megtalálnia a kivezető az utat, saját képmásait követve.

       A barlang másik felén pedig már az ismerős Kacskaringós ösvény várta, tudta, hogy ezen csak végig kell mennie, egészen az Égcsiklandozó-hegyek lábáig és haza is ér.

       Visszatértét nagy örömmel fogadta a klán, volt hangos zene, lakoma hajnalig, így ünnepelték, hogy a hegyi morcok teljes jogú tagjává vált Csaba is végül.

       A vigasság javában zajlott, amikor két fehér lovas, rózsás zászlóval megjelent a hegyi morcok falujában és egy meghívót adtak át a fejedelemnek. Ez állt benne:db_eskuvomeghivo.png

A fejedelem elfogadta a meghívást saját és háza népe nevében. Ennek örömére az ünneplés még hangosabban és zajosabban folyt tovább. Hajnaltájt Csaba pedig fáradtan, de mosolyogva hajtotta álomra a fejét, hiszen egy igazi királyi esküvőn vehet részt a klánja küldötteként.

Szólj hozzá!

A garabonciások

2017. augusztus 13. 23:24 - AuroraB

A vázlatok kezdenek kiforrni színes illusztrációk és leírások formájában, ami egy kis betekintést ad az egyes mesehős-típusok eredetébe és kinézetébe. A garabonciások esetében nem a hagyományos vándordeák koncepciót követtük, kiaknázva a mesevilág nyújtotta széles határokat (már amennyiben vannak határok), ez a mesehős-típus egy kis steampunkos beütést kapott. A magyar folklórból ismert főbb elemeket meghagytuk (varázskönyv, vihartámasztás képessége, sárkány). A sárkány - mesetechnikai szempontból- túl erős segítség lett volna, ezért őket lekicsinyítettük, hogy tükrözzék az adott hős erejét és tapasztaltságát. 

Szólj hozzá!

A m.u.m.u.s.

2017. május 22. 13:35 - AuroraB

Történt egyszer, hogy a négy jó barát, a kópé Plutty, a rókamanó Furfangi, az oroszlánkobold Virgonc és a lidérc Kelekótya a szokásos heti titkos gyűlésüket tartották valahol Derengő berekben (a helyszín is titkos volt). Ezeken a tanácskozásokon olyan fontos dolgokat beszéltek meg, mint például a titkos klub jövő heti jelszava, ki ette meg az utolsó szilvás gombócot, milyen új csínyekkel szórakoztassák magukat a hosszú nyár alatt. Plutty, aki a gyűlések jegyzőkönyvét is vezette, komoly arccal nézett fel az írásból.

- Lenne még egy napirendi pont… - ennél a résznél jelentőségteljesen elhallgatott, időt hagyva a többieknek is, hogy megértsék, fontos dolgot fog mondani. Furfangi előrehajolt és úgy figyelt, mire készül a kópé, végül nem bírta tovább a csendet:

- Bökd már ki!

- Klubelnököt kell választanunk. – mindenki nagyon fellelkesült erre az ötletre.

- Legyen bátor! – mondta az oroszlánkobold.

- Legyen eszes! – toldotta meg a rókamanó.

- Értsen a csínyekhez! – fűzte hozzá a lidérc. Záporoztak az ötletek egymás után, amíg egészen nagy hangzavar nem lett, hogy már saját gondolataikat is alig hallották.

Plutty, aki a jegyző szerepét töltötte be, csendet intett:

- Ez így mind szép és jó, de hogyan döntsük el, hogy ki a legbátrabb, legeszesebb, legfondorlatosabb? – Erre a többiek is elhallgattak, mígnem Kelekótyának ötlete támadt.

- A mumus! – kiáltotta. A szó említésére mindenki vett egy nagy levegőt, és körbenézett.

- A mumus – suttogták maguk elé. Igazából egyikük sem tudta, ki vagy mi az a mumus, hiszen még sosem látták. Szemtől szemben. De hallották már esténként, ahogyan nyikorog a padló a szobában, vagy ahogyan fütyülésszerű hangot hallat, mielőtt hosszú, csontos kezeivel az ablak felé nyúl.

         A titkos klub tagjai az évezredek óta jól bevált technikát alkalmazták a mumus távoltartására: bebújtak a takaró alá és lélegzetvisszafojtva vártak, hogy elmenjen. Ez mindig bejött.

- Mi… mit akarsz a mumustól? – kérdezte végül Virgonc, aki nagyon ügyelt rá, hogy bátornak tűnjön mindig és minden körülmények között.

- Azt mondom, hogy az legyen a titkos klub elnöke, aki elhozza a mumus egy hajszálát. Ennél bátrabb tettet aligha tudok elképzelni. Ahhoz pedig, hogy sikerrel járjon valaki, csínyre és az eszére is szüksége lesz. – ebben meg is egyeztek. Virgonc, aki elvből bátor volt, hiszen oroszlánkobold, hozzátette, hogy szerinte úgy lenne igazságos, ha nem külön-külön próbálkoznának, hanem, mondjuk, átmennének őhozzá, mindenki nála aludna, és egyenlő küzdelemben nyerne a legjobb.

- Csak nem félsz? – kérdezte Furfangi csipkelődően.

- Nem! – vágta rá Virgonc – Én nem félek, csak nektek akarok jót.

- Szerintem legyen így – tette hozzá Plutty. – Találkozzunk Virgoncnál ma este. – Ebben meg is egyeztek, az ülést feloszlatták.

***

Virgonc eddig még sosem követte ilyen pontosan nyomon, ahogyan a nap percről percre alacsonyabbra süllyed a hegyek mögött. Közben anyukája jött be a szobába:

- Virgonc, pakold el a padlóról a játékaidat, kérlek, mielőtt megérkeznek a barátaid.

- Rendben- felelte a kis oroszlánkobold, még mindig az ablakon kifelé bámulva. Az esti program azonban annyira lekötötte figyelmét, hogy nem sokára egészen megfeledkezett anyukája kéréséről.

         Nem sokkal sötétedés előtt megérkezett Plutty, Furfangi és Kelekótya is.

- Én hoztam zseblámpát meg ragasztószalagot – mondta Plutty.

- Nálam van olló – mutatta Kelekótya.

- Befőttesüveg – nyitotta ki zsákját nagy büszkén Furfangi.

- Az meg minek? – kérdezte Virgonc.

- Majd meglátjátok. Titok – húzta fel az orrát a rókamanó.

         Vacsora után mindannyian Virgonc ágyán ülve várták az éjszaka legsötétebb óráját. Plutty nem nagyon bírta a hosszas semmittevést, ezért már lassan percenként odaugrált az ablakhoz, és kikémlelt rajta.

- Még mindig semmi! – legyintett lemondóan, majd egy pillanat múlva hangosan felüvöltött – Aúúúúúúú! – A titkos klub elnökjelöltjei egyként visítottak fel az ijedelemtől.

- Mi történt, mit láttál?? – kiáltották.

- Semmi – fogta a talpát a földön ülve – Virgonc, ráléptem az egyik játékodra. Igazán elpakolhattad volna!

- Nem értem rá. De most ne ezzel foglalkozz!

Lassan teltek a percek, csak a klubtagok egyre gyakoribb ásítozásai és egyre laposabb pillantásai számítottak némi eseménynek. Még nem ütötte el az óra a tizenegyet sem, de már mind a négy kalandor aludt.

         Az ablak felől halk motoszkálás hallatszott, egy hosszúkás árny indult el a kilincs felé, az ablak kinyílt, hűs szellő járta át a szobát. Virgonc kelt fel először, érezte, hogy hűvös van. Oldalba bökte Pluttyot is, aki felkeltette Furfangit, aki pedig megrázta Kelekótyát.

         Lélegzetüket visszafojtva figyelték, mi fog történni. A lidérc az ollóval, a rókamanó a befőttesüveggel állt készen. Plutty pedig nem találta a zseblámpát. Egyre közelebbről hallották, hogy nyikorog a padló, talán a mumus már az ágy alatt van, gondolták. De mozdulni egyikük sem mert.

         Az ágy alatti neszezés egyre erősödött, és halk beszédet hallottak.

- Vigyük ezt a négyet még. Éhes vagyok már– az ágyon ülő kis csapat falfehér lett, Plutty felé fordultak, hogy világítson a lámpával, de a kópé nem találta a gombot, hogy bekapcsolja. Virgonc megpróbálta elvenni tőle, de Furfangi is egyre idegesebb volt, ő is a zseblámpához kapott, aminek az lett a vége, hogy a zseblámpa leesett az ágyról; a padlóhoz ütődve bekapcsolódott. Ekkor látták meg a mumus árnyékát!

mumus_agy_alatt_3.jpg

         A lámpa fényénél élesen kirajzolódott a falra a szobamagas lény, két szarvával, karmos ujjaival, hatalmas orrával és görbe hátával. Plutty Virgonc nyakába vetődött, Furfangi felsikoltott, Kelekótya bebújt a takaró alá és ott reszketett.

- Itt a mumus! Itt a mumus és el akar vinni! – kiabálták olyan hangosan, hogy talán még az erdő másik végén is hallották.

- Hogy mit mondanak? – hallatszott egy kicsiny hangocska az ágy alól. – A mumus árnyéka megmozdult.

- Mit beszélnek? – kérdezte egy másik vékony hang.

- Hogy a mumus elviszi őket – erre mind a két hang gazdája nevetésben tört ki.

- Hahó, itt vagyunk lent! Hahó, nézzetek ide, nem bántunk – mondták.

         Virgonc, mert azért mégis ő volt az oroszlánkobold a csapatban, és mint ilyen, a legbátrabb; minden bátorságát összeszedve áthajolt az ágy szélén és lenézett az ágy alá. Meglepetésében szóhoz sem jutott.

mumus_szines.jpg

         A zseblámpa fényénél két ujjnyi manó állt, akiknek az árnyéka a falra rajzolódott és… pakoltak. Azokat a játékokat szedték össze, amiket még az anyukája kért és amikben Plutty is orra bukott majdnem.

         A manók értetlenül néztek az ágy szélén sorban megjelenő fejekre.

- Mi nem viszünk el senkit. Nem kell félnetek.

- Nem ti vagytok a mumus? – kérdezte Furfangi megkönnyebbülten.

- De, de igen! M.u.m.u.s, az mi vagyunk. M.u.m.u.s., vagyis Mesés Ujjnyi Manók Utazó Segítsége – mondták és kihúzták magukat büszkén.

- Hogy miii? – kérdezték a gyerekek értetlenül.

- M.u.m.u.s., segítő manók. A mi feladatunk, hogy éjszaka elpakoljunk a gyerekek szobájában, nehogy rálépjenek a játékokra és bajuk legyen. – Plutty rosszallóan nézett Virgoncra, aki bocsánatkérően összehúzta magát. Furfangit azonban nem lehetett ennyire könnyen meggyőzni. Rengeteg kérdése volt, ami még megválaszolásra várt.

- De az előbb mondtátok, hogy „vigyük ezt a négyet még; éhes vagyok már”. – a segítő manók felkacagtak.

- Ezt a négy építőkockát, arról beszéltünk. Mert akkor végzünk és mehetünk haza. Már kezdek éhes lenni.

- És mi van a csontos kézzel, ami benyúl az ablakon?

- Látod azt a fát az ablak előtt? Nem kezet láttatok, hanem a fa ágának olyan az árnyéka.

- Jó, és mi van a fütyülő hanggal?

- A szélnek néha fütyülő hangja van, ha keskeny helyen kell átfújnia.

- De mi van a padlócsikorgással?

- Arról igazán nem mi tehetünk. Próbáltunk csendesek lenni, de sajnos ez a padló eléggé régi, és hát nyikorog.

- Minden este összepakoltok a rendetlen gyerekek után? – kapcsolódott be Kelekótya is a beszélgetésbe. Virgonc oldalba bökte.

- Igen – felelték egyszerre a segítő manók – de mára végeztünk is! Most, ha nem bánjátok, elindulunk mi is hazafelé. Lassan már hajnalodik. – azzal fogták magukat, felkapaszkodtak a párkányra, és eltűntek az ablaknyílásban. Mielőtt még kimásztak volna, az egyik manó krétával egy jelet rajzolt fel az üveg bal alsó sarkába.

- Az a jel mit jelent? – kíváncsiskodott Virgonc.

- Így jelöljük meg azokat a házakat, ahol már jártunk, így a többiek tudják, hogy ide már nem kell jönniük – válaszolt a manó, majd kiugrott az ablakon és szőrén-szálán eltűnt az éjszakában. A négy klubtag megkönnyebbülve tért aludni a kaland után.

         Másnap délután Virgonc anyukája döbbenten látta, hogy a kis oroszlánkobold pakol a szobájában, elrendezi a játékokat, letörli a polcokról a port, még az ágy alatt is felsöpör. Virgonc szemére aznap este sem jött álom, de most már az izgalom és nem a félelem tartotta ébren: várta, mikor érkeznek meg újdonsült barátai.

         Az éj legsötétebb óráját ütötte az óra, az ablak résnyire kinyílt és a két m.u.m.u.s. kandikált be rajta.

- Nem értem – hallotta Virgonc a takaró alatt, és alig bírta visszatartani a nevetését.

- Frissen van rajzolva a jel az ablakra, de ma még nem jártunk itt. Ellenőrizd még egyszer.

- Pedig így van. Ott a jel és rend is van. – a két manó elhallgatott egy pillanatra. Virgonc nem láthatta, ahogyan egymásra néznek, majd a halk kuncogástól rázkódó paplanra és hálásan elmosolyodnak.

- Akkor ma előbb hazamehetünk, végeztünk – mondta egyikük, azzal visszacsukták az ablakot és távoztak.

         Reggelre kelve Virgoncot egy üzenet várta az ablakra ragasztva:

„Szép rendet raktál. Előléptetünk tiszteletbeli m.u.m.u.s.-sá. Köszönjük a segítséget”.

 

 

Szólj hozzá!
Címkék: mumus

Maszkabál

2017. január 08. 00:30 - AuroraB

Némelyik illusztráció talán furának hathat, (számomra például ez is a nagy üres tér miatt) ennek az az oka, hogy ezek már nyomtatásra készültek. Ez a kép például kétoldalas, és a homogén háttéren lesz majd a mese szövege. 
A szöveg nélkül most kicsit még "félkész".

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása