Pénteken sikeresen levezényeltük a Mesemaratont, közel negyven gyerekkel és huszon-egynéhány felnőtt önkéntessel. Átalakult meseerdővé az egyik budapesti gyermekotthon, a csapatok pedig különböző mesefigurákkal találkozhattak a parkban, Hófehérkével, Csipkerózsikával, Jótündér keresztanyuval és még sorolhatnám. A kerettörténet szerint Seholvolt királya összehívta hetedhét ország legnagyobb vitézeit, hogy összemérjék ügyességüket a Mesemaraton nevű tornán.

Seholvolt királya pedig ugyanaz a király, aki Derengő berek mellett lakik és a mesében éppen Amanda hercegnő esküvőjét szervezi (persze ez csak néhány gyereknek tűnt fel), de ők nagyon jól szórakoztak rajta. A csapatok indulás előtt zászlókat is készítettek maguknak, ahogyan az járja; a mesélős kis brigádom sem tett másként.

Rögtön kiszúrtam a képen látható macskát, vagy inkább cicát. Nem is bírtam megállni, rákérdeztem: Egy egy cica? Amolyan varázs cica? - ennél a pontnál a gyerekek már kacagtak - De olyan, mint egy pipa. Csak nem egy varázspipacicát látok?- és kitört belőlük a nevetés. A felnőtt önkéntesek nem nagyon értették belső kis viccünket, és a gyerekek külön élvezték, hogy megszületettaz első belső poénunk. (Ezek után döntöttünk úgy, hogy a nyári mesékben a varázspipacica (vagy csak VPC) kicsit nagyobb szerepet kap majd).

Másnap reggel hárman mentünk mesét olvasni: elkísért Seholvolt királya és egy önkéntesünk is, aki nem tudott eljönni a Mesemaratonra, de nagyon sokat dolgozott az előkészítésen, valamint Derengő berek meséin is.

Ami pedig fogadott minket:

A gyerekek az intézmény előtt vártak minket, és ahogyan megláttak, visítva rohantak hozzánk és öleltek. Ennél a pontnál elkönyveltem: egy sikeres Mesemaratont zártunk :)