Megalkottuk a mesehőseink jelvényeit, ezek olyan tárgyak, amik jellemzőek a hősünkre, és akkor viseljük, ha éppen szerepben vagyunk. A mese végén levesszük, kiforgunk és visszaváltozunk önmagunkká.

Alana rókamanónk rókás címert, Mózi, az oroszlánkobold oroszlánosat, Csaba, újdonsült hegyi morcunk pedig egy hegyeket és fenyőfát ábrázolót kapott. Garabonciásunk pedig egy régi szütyőt, amiben majd a varázslataihoz szükséges növényeket tudja tartani. De mi jutott a mesélőnek?

Nehéz kérdés volt, hiszen a mesélő néha Hektor, a várkapitány, néha egy csillagosszemű, néha pedig egy kék csuklyás alak az erdőben. Mi lenne az, ami nem változik rajta sohasem?

A táskája. Hiszen mindig ugyanabban a táskában hozza a mese kellékeit, újabb illusztrációit, egyebeket. Így lett az egyszerű vászontáska a Mesélő mesehős jelvénye. A gyerkőcök fogták magukat - és mivel nem tudott mindenki eljönni, ezért még csak az egyik oldalát - kidekorálták.

Rákerült mindenki: oroszlánkoboldok, rókamanók, hegyimorcok, még Mikulás is. És van a táskán egy napocska is, ami mindig süt majd ránk. Valamint négy felhő: az egyikből eső, a másikból hó esik. A Mikulás szánján pedig ajándékok vannak, amin már most rajta van a nevünk, így már biztos, hogy majd decemberben sem feledkezik meg rólunk Nagyszakállú.

Felrajzoltuk az egyik meséből a virágot és egy repülőgépet is, így mindenhova gyorsan el tudunk majd jutni. A mesélő madarai nem arattak nagy sikert, ezért a kisebbek rajzoltak a táskára "normális" madarakat, nem csak két görbített vonalat, amire ráfogták, hogy madár.

A hátoldalon rajta lesz majd mindegyik mesehős is, de azt majd legközelebb, amikor a többiek is itt lesznek, így egyeztünk meg.

Íme a táska és a mesehős jelvényeink (a többiekét még nem mutatjuk meg, majd csak ha már ők is látták).