Csibészke, vagy ahogyan én ismertem, Bence, egy tüneményes kisfiú az egyik gyermekotthonban, ahova járunk foglalkozásokat tartani. Egyik önkénktesünk korrepetálta magyar nyelvből. Az egész história onnan indult, hogy azt mondták a nevelők: Bencével vigyázni kell, mert neveletlen; meg rossz. Az Auroránál meg vagyunk győződve róla, hogy gonosz gyerek nincs, rossz is csak nagyon ritkán akad.

Szem és fültanúi voltunk Bence "rosszaságának": szeleburdiságában nem vette észre, hogy egyik papucsát lerúgta a lábából, de már kapta is a dorgálást. Másik alkalommal úgy gondolta, valóban elbújik a szekrényben, mert az vicces lesz... nem volt az. 

Summa summárum, mást nem nagyon hallottunk Bencéről, mint hogy neveletlen és rossz gyerek. Ennek ellenére egy elbűvölően bambiszemű, hihetetlen mosolyú kis lurkó fogadott minket az első találkozáskor, aki megdöbbent azon, hogy a korrepetítora eljött hozzá megbeszélni a tanulással kapcsolatos dolgokat és őt is megkérdezte ezzel kapcsolatban.

Az órákon sokat beszélgettek újdonsült tanárával, aki utána szinte könnyek között mesélte el nekem, hogy Bencét állandóan rossznak nevezik és aznap megkérdezte tőle: hogy ha nem lenne rossz gyerek, akkor őt is szeretné-e valaki. Először feldühödtem, emberek (felnőtt emberek) miért nem tudják felmérni, hogy egy fejlődő kis személyiségben mekkora kárt tudnak okozni pusztán a szavaikkal; tehetetlennek éreztem magam. Aztán úgy döntöttünk, hogy szavak ellen szavakkal vesszük fel mi is a harcot. Az információinkat, a papucsot, figyelmetlenséget és a többi panaszt összeszedtük, lefordítottuk a "mesék nyelvére".

Amikor megkapta a történetet, örömében ugrálni kezdett, mert számára hihetetlen volt, hogy egy igazi (vagyis kinyomtatott) mesében ő a főszereplő. Egyre csak azt kérdezgette: Ezt tényleg nekem írta valaki? Ezt rólam írták? Én vagyok az első a világon, aki olvassa?

És valóban. Megkértem önkéntesünket, hogy ne olvassa el a mesét Bence előtt, valóban ő lehessen az első a világon.

Csibészke pedig megértette, mi a különbség rosszaság és csintalanság között. Mi pedig megtanultuk ismét, hogy a gyerekek egyszerűen csodálatosan tudnak örülni. (Majdnem minket is megdorgáltak, amikor örömében fel-alá ugrált a tanulószobában, mert ugyebár mit képzel az a gyerek, hogy szeret tanulni és jól érzi magát :) )